Gondoltam, hogy úgyis átérek. Amikor a zebra közepén sétáltam, láttam egy autót, ami nemhogy lelassítana, inkább gyorsított. Elfutni már nem tudtam, majdnem elütött, amikor valaki ellökött. Az aszfaltra zuhantam, így egy-két sebet szereztem a kezemen, és a lábamon.
Rengeteg ember vett minket körül. Gyorsan felálltam és hívtam a mentőket.
-Helló, hol történt baleset? -kérdezte egy nő.
-Baker Street, 26, egy fiút elütöttek, kérem segítsenek.
-Van pulzusa? -kérdezte, mire odaszaladtam Dylanhez és megérintettem a nyakán lévő ütőeret.
-Van -mondtam kicsit nyugodtabban.
-Máris küldjük a mentőket -válaszolt, majd lerakta.
Nem is olyan hosszas várakozás után, meghallottuk a szirénákat. Ekkor megcsörrent a telefonom. Diana volt az, ezért felvettem.
-Hol a picsában vagy már? -kérdezte "kedvesen" barátnőm.
-Képzeld, egy baleset helyszínén ahol elütöttek valakit, semmi különös -mondtam szarkasztikusan.
-Mi?!?! -kérdezte érthetetlenül.
-Baker Street 26 -mondtam mire lerakta a telefont. Néztem az irány felé, ahol majd Dy jön, eközben egyre hangosabban lehetett hallani a szirénákat. Mikor megjelent Diana a kocsival, odaszaladtam és sírva átöleltem.
-Mi történt? -kérdezte aggódva.
-Épp jöttem a bolthoz. Gondoltam, hogy úgyis átérek. Amikor a zebra közepén sétáltam, láttam egy autót, ami nemhogy lelassítana, inkább gyorsított. Elfutni már nem tudtam, majdnem elütött, amikor valaki ellökött. Az aszfaltra zuhantam, így egy-két sebet szereztem a kezemen, és a lábamon. Aki ellökött...Az Dylan volt. -itt elsírtam magam. Eközben Dylan-t éppen tették be egy kocsiba, egy hordágyon.
Ekkor odaszaladtam és megkérdeztem hogy mehetek-e én is. Mikor a srác igent mondott, bementem Dylan mellé. Egész úton néztem őt. Ahogy ő néz engem, nap mint nap. Nem volt eszméleténél. Gondoltam felhívom az iskolát, hogy egy diák balesetet szenvedett, értesítsék a szülőket. Kis idő múlva megérkeztünk. Dylant bevitték egy szobába, én pedig csak leültem. Pár perc múlva megérkezett Dylan apja. Elindult a recepció felé és kérdezősködött, de nem kapott választ. Ezek után leült mellém és aggódva nézett maga elé. Úgy éreztem hogy meg kéne törnöm a csendet, mert kiváncsi voltam hogy hol van Dylan anyukája.
-Ömm....Elnézést de...megkérdezhetem hogy merre van Dylan anyukája ?.
-Erről nehéz beszélnem.....mert..egy autóbalesetben halt meg pár éve....
-Oh...sajnálom.....-pár percig még csendben voltunk aztán megszólaltam.
-A fia.......egy hős.- mondtam.
-Ezt...Ezt hogy érted? -kérdezte az apja.
-Megmentette az életem. -csak ennyit mondtam, de tudtam mást mondani, a sírás kerülgetett.
Erre nem szólt semmit, csak nézett továbbra is maga elé.
~30 perc múlva~
Kijött az orvos.
-Súlyos sérülései vannak. A bal lába és a jobb karja, valamint egy bordája is eltört. Nincs eszméleténél, de.....bemehetnek. Ekkor mindketten felálltunk és bementünk. Legalábbis az apja. Én az ajtófélfának támaszkodtam. Csak néztem ahogy az apa beszél az eszméletlen fiához. Azért beszélt hozzá, mert tudja, hogy Dylan hallja őt. Szomorúsággal tölt el az, hogy Dylan az életét kockáztatta az én életemért. Pedig én idegesítőnek találom.....Vagy mégsem?......Gondolkodásomat egy női hang zavarta meg.
-Gyere indulnunk kell. -mondta Dy.
-Rendben. -feleltem, majd egy utolsó pillantást vetettem Dylanre. Egész úton csönd volt. Az út végén elköszöntünk egymástól és indultunk a dolgunkra. Dianának nem tudom mi volt a dolga....De nekem csak egy dolgom volt....Sírni....
Következő részek tartalmából:
-Mióta vagytok együtt? -érdeklődtem. -2 hete...
Nem hallottam hangokat a külvilágból.
De minden más lett, mikor felébredtem....
~Dylan szemszöge~
Kinyitottam a szemem. Olyan jó álmom volt.
Reméljük hogy tetszett ez a rész:) :*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése