-Hol voltál ilyen sokáig?? -kérdezte Dy.
-Jah, csak....csak nagyon sokan voltak..-mondtam úgy, mintha igaz lenne.
-Óh, így már értem- nevetett Diana.-Nah, gyorsan csináljuk meg a szendvicseket és várjuk a vendégeket meg Shawnt....-A meghívókat elküldted? -kérdeztem, ugyanis míg én távol voltam, addig Ő írta őket.
-Nem, ott vannak az asztalon. -válaszolt.
-Hogy mi? -odamentem az asztalhoz, hogy biztosra menjek, hogy igazat mondott-e. -Miért nem küldted el? -kezdtem dühbe gurulni. Néztem rá, szúrós tekintettel.
-Hát...én.... -nyökögött össze vissza, ráadásul a választ sem kaptam.
-De miért levélben írtad meg? Miért nem küldtél meghívót a barátainak? -kérdezősködtem.
Választ megint nem kaptam. Elmentem öcsém szobájába. Dy csak követett, nem értett semmit. Megtaláltam a laptopját, ami az ágya alatt volt berakva. Egy párszor már kémkedtem utána, ezért tudom hova rakja a cuccait. Felültem az ágyra, felnyitottam a laptopot. Diana odaült mellém, és mielőtt megkérdezte volna, megadtam a választ.
-Igen, tudom a jelszavát. Lenyomoztam. Az összes jelszavát tudom. Meglepődnél, hogy miket nézeget vasárnap esténként. Nem normális.
Az egyik barátjának küldtem egy üzenetet, hogy buli lesz ma. Azt az üzit, megosztottam másoknak is, hogy ne keljen egyesével leírnom. Körülbelül 30 embernek küldtem. Pár ember visszaüzent, hogy nem tud jönni, meg olyanokat is kaptam, hogy már veszi is az ajándékot. Hát...nem tudom, hogy hogy lesz, mert gyakorlatilag mindjárt kezdődik a party.
~Dylan szemszöge~
Épp a gondolataimban meredtem. Mayán gondolkoztam. A mosolya, a nézése, a szavai. Teljesen belezúgtam. Csak kár, hogy nem érdeklem. Nagyon örülök, hogy meglátogatott. Sokkal jobb kedvem lett tőle. Egyedül vagyok itt, halálra unom magam, még egy plüsst sem adtak, amivel eljátszadoznék. De, nem gond, hisz' itt vannak a kezeim. Jobb kéz: Ó, szia, Dylan vagyok és bírlak. Bal kéz: Szia, én meg Maya. Helyes vagy. Jobb kéz: Akkor mégis mire vársz? Cupp-cupp... Jobb kéz: Mindig is szerettelek. Bal kéz: Én is téged. Épp játszadoztam a kezeimmel, amikor behoztak a nővérek egy ágyat, egy eszméletlen lányt, aki körülbelül annyi idős volt, mint én. A nővérek nem foglalkoztak velem, csak begurították mellém, gondolták, el fogok vele beszélgetni. De az egyik nővér alaposan megbámult. Nem szóltam semmit, bár legszívesebben azt mondtam volna, hogy: "Hé, mit bámulsz? Nem adtál nekem játékot, még tv-m sincsen, se egy rádió, mégis mit csináljak?" Úgy tettem, mintha nem láttam volna a nézését. Végre egy játék, amivel eljátszadozhatok.
~30 perccel később~
Jobb kéz: Ó, senoríta, kérlek ne hagyj el. Bal kéz: El kell mennem, csak így menthetlek meg. Jobb kéz: No, ne hagyj itt, inkább a halál.
-Kérlek mond, hogy nem akkor kezdted, amíg behoztak ide és azóta is ezt csinálod?!
-Nem....-nyújtottam el a választ.
-Hát neked tuti nincs csajod. -flegmázott.
-Te beszélsz? Akinek fogalma sincsen arról, hogy hogy került ide?
Úgy tűnik a nővérek átdefiniálták a "jót elbeszélgetnek" fogalmát.
-Sajnálom, hogy épp aludtam. -dühöngött.
-Miért aludtál, úgy kell neked! -kiosztottam.
-Nem az én hibám, hogy benyugtatóztak. -üvöltözött velem, amennyire csak bírt.
-Azt hiszem értem, hogy miért kaptál nyugtatókat. -mormogtam érthetetlenül.
Szerencsére nem értette, így nem volt oka tovább veszekedni. 5 percig hallgattunk egymás mellett. Teljesen elfelejtettem a kérdést, hogy miért hozták ide mellém. Már nem babráltam az ujjaimmal, bár pont a legjobb résznél zavart meg.
A következő rész tartalmából:
Az ablakban néztem kifele, mikor megpillantottam Shawnt és a haverját.
-Szia...-köszönt nekem egy srác.
Shawn felrohan a lépcsőn....Amit láttam.. Az borzasztó...
-Mégis mit képzelsz mit csinálsz?
...Ezaz, bejövök neki.
Köszönjük a megtekintést, ha már itt vagy és nem szavaztál, kérlek szavazz :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése