-Gyere indulnunk kell. -mondta Dy.
-Rendben. -feleltem, majd egy utolsó pillantást vetettem Dylanre. Egész úton csönd volt. Az út végén elköszöntünk egymástól és indultunk a dolgunkra. Dianának nem tudom mi volt a dolga....De nekem csak egy dolgom volt....Sírni....
A suliban voltam. Megláttam Dianat a folyosó végén. Integettem neki, remélve, hogy észrevesz. Szerencsémre meglátott, és mosolygott. Hirtelen mellé termett Tyler. Átölelte, de a lány ezt kicsit sem zavarta. Sőt, egymásra mosolyogtak. Közeledni kezdtek felém. A semmiből jött elő Dylan, és megállt mellettem. Köszönt, de én szemrebbenés nélkül vártam a barátnőmet. Furcsálltam, amikor Tylerrel megláttam. Sose mondta Dy, hogy tetszik neki. Nem mondom, hogy nem helyes, de nem az én esetem.
-Sziasztok. -köszönt mindenki, szinte már kórusban.
-Diana. Beszélhetnénk? -átkaroltam a vállát, és elhúztam a többiektől. -Mióta vagytok együtt? -érdeklődtem.
-2 hete. -Dy úgy mondta, mintha tudnék róla. Nem is feszengett válasza közben. Úgy érzem, hogy nem érdekli a véleményem. Épp elindultam, amikor arra lettem figyelmes, hogy nem tudok járni. Próbáltam szaladni, de csak csak egy helyben futottam. Nem hallottam hangokat a külvilágból. Nem bámult meg senki, hogy egy idióta egymagában rohan mint az őrült, és mindjárt megszakad. Képtelen voltam bármit is csinálni.
~Suliban~
Épp matekórán voltam, amikor hátulról kaptam egy levelet. Óvatosan kinyitottam, nehogy a tanár észrevegyen, mert akkor elveszi.
"Hogy van Dylan? Tegnap bementem volna hozzá, de nem engedtek be -Ty"
"Nem tudom, eljöttem onnan" -reagáltam a kérdésre, majd megfordultam, adtam volna át a papírt, de valaki elvette. Ki más lenne, mint Mrs. Kenneth. Megfordultam, a tanárnő épp olvasta, majd azt mondta:
-Ne a tanórán beszéljék meg a dolgaikat. -fogta magát, és kidobta a lapot a kukába.
~Dylan szemszöge~
Kinyitottam a szemem. Olyan jó álmom volt. Dy Ty-jal volt, én meg Mayával. Bárcsak igaziból is úgy lenne. Gondolataimból a kopogás riasztott fel az ajtón. A doktor úr volt az, és az apukám. Édesapám megölelt, közben a doki elmondta, hogy pozitívak az eredmények. Nem emlékszem, hogy mi történt.
-Doktor úr. Elmondaná, hogy miért vagyok talptól nyakig gipszben? -kíváncsiskodtam. Ennyi erővel a fejemet is begipszelhették volna.
-Nos, a feje is be volt gipszelve, mert agyrázkódása volt és nem akartuk, hogy megsérüljön. Mert néhány ember kikel magából, ha nem kötjük be és halálos sebet is ejthet magán.
-Értem. Hogy kerültem ide?
...
Miután elmondta a doki, egy nővér jött be az ajtón azzal, hogy látogatóim vannak.
-Jöjjenek be. -válaszolt Mr. Deaton.
-Én megyek. -közölte apa. Még egyszer aggódva rám nézett.
Maya, Diana, és Tyler érkezett hozzám. Nagyon boldog lettem, hogy Tyler és Maya itt van. Diana-nak már kevésbé, de azért jó volt látni, hogy támogat.
-Hogy vagy? -érdeklődött felőlem a legjobb barátom.
-Hát....rabló tuti, hogy nem leszek.
-Ne izgulj, hamar szabadulni fogsz innen. -mondta Diana.
-Nem börtönben vagyok, hanem kórházban. -emeltem fel a hangomat. -Bár a kaja, és a kosz ugyanaz.
Majdnem elfelejtettem. Miért nem kérdeztem meg eddig? Hogy lehetek ilyen hülye? Oké, érthető, hiszen 1 nappal ezelőtt még azt se tudtam, hogy lány vagyok-e, vagy fiú.
-Hogy vagy Maya? -aggódtam érte.
-Ne velem foglalkozz, most magaddal kell foglalkoznod. -közöltem, és megfogta a kezemet.
Bejött a nővér, azt kérte a látogatóktól, hogy távozzanak. Kaptam vizet, és mély álomba merültem.
A kövi rész tartalmából:
Kupi mindenhol, üres üvegek az asztalokon, maradék kaják...
... valaki csöngetett.
Éppen elhajtottam a kórház mellett. Nem bírtam...
-Hol voltál ilyen sokáig?? -kérdezte Dy.
Köszönjük a figyelmet :) Bízunk benne, hogy tetszett!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése